Angyalszárnyak fekete-fehérben

A Hobbi és szabadidő kategóriában aratott sikert a CEWE Photo Award pályázaton Váczi Anna fekete-fehér fotója. Ha már hobbi: számára is ennek indult a fotózás, de később a szerelemből hivatás lett. Már főállásban ezzel foglalkozik – eseményeken, rendezvényeken fényképez, kedvtelésből pedig épületfotókat, művészi portrékat is készít.

– A Dancing Angel kép úgy született, hogy 2022-ben egy kedves ismerősöm megkért, fotózzam a lányát, aki akrobatikus rock&roll-ozik, mert szeretett volna egy olyan fotóanyagot, amely megmarad neki emlékbe. Ekkor 14-15 éves lehetett a kislány. Azt kértem tőle, hogy hozzon a fotózásra olyan ruhát, szoknyát, amely árnyékot vet, ha ugrik. Így lett belőle táncoló angyal. Egy ciklámen színű ruhát vett fel, és úgy találtam, hogy ez a képeken az árnyékkal együtt jobban mutat fekete-fehérben, mint színesben – mondja Anna.

A fekete-fehér fotózást egyébként is nagyon szereti, az iskolában sokat dolgoztak ilyen negatívra. Ahogy látta, ezekből a képekből jóval kevesebb került a díjazottak közé, a kedveltebb kategóriákban, például a természetfotókon ugyanis inkább a színes fotók mutatnak jól. Ő maga persze több képet is beküldött, leginkább épületekről. Nem is számított rá, hogy éppen a Táncoló angyal lesz a befutó.

Váczi Anna szerint az alázat nagyon fontos ezen a területen. Mindig tanulni kell, a gyakorlást, tanulást nem lehet megspórolni. Sokan talán úgy gondolják, elég a csili-vili berendezés, de a rutin nagyon fontos. A nyeremény beváltására még ad magának egy kis időt, mert saját munkáiból szeretne összeállítani egy fotókönyvet – eddig csak a családnak készített ilyesmit. Nagyjából már tudja, mi kerül majd a fotókönyvbe, de nehéz „lezárni” az anyagot, mert mindig jön egy újabb és újabb fotó, amelyet nem akar kihagyni. Anna azt mondja: mindenképpen indul a következő CEWE Photo Award-on is, és nagyon jónak tartja, hogy itt nincs nevezési díj, és akár 100 fotót is be lehet küldeni.

Egy darab a világból

Somogyi László nem tapasztalt pályázó, talán a CEWE Photo Award volt az első olyan verseny, amelyre jelentkezett. Fotózni komolyabban két éve kezdett el, így különösen nagy öröm volt, hogy Rubik Cube című képe bekerült az 1000 legjobb közé.

– Nyugdíjas rendőr vagyok. Tavaly kimentem az unokámmal a Városligetbe a Rendőrnapokra. Feltettem őt a nyakamba, nagyon nézte a táncosokat, és eközben kattintottam néhányat – tehát tulajdonképpen közösen „követtük el” ezt a fényképet. Egyébként a tánccsoporttal is felvettem a kapcsolatot, küldtem nekik néhány képet a fellépésről, nagyon örültek neki – újságolja Somogyi László.

A pályázatra több fotót küldött be, és nem számított arra, hogy bármit is nyer, mivel úgy érzi, még sokat kell tanulnia a kompozícióról.

– Szerencsére időm van bőven, rengeteget gyakorlok. Nagyon érdekel a történelem, van egy társaság, amely vár- és templomromokat látogat, ezzel a csapattal kezdtem el mászkálni és fotózni. Kimegyek különböző eseményekre is, például nemrég voltam egy kolbászfesztiválon. Keresem az utamat, és általában van nálam gép. Igyekszem elkapni a pillanatot, amely soha többé nem tér vissza. Az „éber tudatosságban” hiszek – erre mondjuk pont nem jó példa a nyertes kép, mert az unokám épp a nyakamban volt, rá is figyelni kellett. De azt vallom, hogy a fotós kihasít egy darabot a világból, és azon keresztül mutatja meg önmagát.

A pályázat kapcsán László különösen a szakmai visszajelzésnek örül.

– A közösségi médiával az a gondom, hogy valaki kitesz egy képet, mindenki körbelájkolgatja, és az ember elhiszi, hogy borzasztóan jó fotókat készít, pedig ebből néha csak borzasztó az igaz. A család is gyakran elfogult. Így nagyon simogatta a lelkemet az elismerés, és várom a következő CEWE fotópályázatot.

Dermedten figyelő szitakötő

Berendi Tibornak két képe is bejutott a legjobb 1000 közé. Számára a leginspirálóbb a természet, ahol tájképeket, állatfotókat és makroképeket készít. Nem meglepő így, hogy egyik díjazott fotója a Természet, míg másik az Állatok kategóriában lett befutó.

A kormányhivatalban dolgozó hobbifotós általában hétvégén talál időt arra, hogy kimozduljon a természetbe és a friss levegőn, egy kis mozgás, túrázás közben keresi mit érdemes lefotózni. Az Állatok kategóriában egy portré egy szitakötőről került a legjobbak közé.

– Ezt a makrofotót hajnalban készítettem. Előzőleg fújt a szél, ami a makrofotózás nagy ellensége, de abban a pillanatban éppen szélcsend volt. A napnak ebben az időszakában gyönyörű képeket lehet készíteni, csodás fények vannak, amikor felkel a nap. Ráadásul hűvös is volt – ez nagyon jól jön, mert ilyenkor kicsit meg vannak dermedve a rovarok, egészen közel tudunk menni a darázshoz, pókhoz, vagy akár szitakötőhöz. A hajnali köd, pára is sokat hozzáad a látványhoz, a páracseppek itt például beborították a szitakötő egész testét. Minden feltétel adott volt egy jó fotóhoz.

Éjszaka a Parlamenttel szemben

Magyarország egyik legismertebb épületét, az Országházat örökítette meg Laza Tamás Zoltán – fotója pedig sikert aratott az Építészet és technika kategóriában, és bekerült a tavalyi CEWE Photo Award legjobb ezer alkotása közé.

– A Parlamentről gyakran mondják ironikusan, hogy ritkán fotózott épület, én is sok képet készítettem róla. Kíváncsi voltam, mit tudok kihozni a felszerelésemből, a lehetőségeimből. Az iskolai feladat keretében mentem épületet fotózni. Igazából jobban kedvelem a spontán fotókat, a street-fotózást – mondja Laza Tamás Zoltán.

Számára a fotózás még hobbi, kikapcsolódás, de szeretné, hogy majd vállalkozássá nője ki magát.

– Mindig keresem az újabb kihívásokat, pályázatokra is szoktam jelentkezni, és tagja vagyok egy nemzetközi fotós közösségnek is, amelyre tavaly találtam rá. Itt egymás hozzászólásaival, megjegyzéseivel tudunk fejlődni, értékeljük a másik munkáját, építő kritikákat fogalmazunk meg.

Arra egyáltalán nem számított, hogy ilyen sikert ér el a CEWE fotópályázatán.-pályázaton.

– Legalább tíz képet beküldtem, és az Országháznál sokkal jobbnak tartottam más fotóimat, például a kisfiam kedvencét, egy közeli makrót egy csigáról – én arra tettem volna le a voksomat. Egyébként meglepetésként ért, hogy díjaztak. A leendő pályázóknak azt javaslom, hogy sose hagyja el őket a remény – csinálni kell még akkor is, amikor úgy tűnik, nincs kézzelfogható eredménye a munkának, mert egyszer beérik.